2013. április 14., vasárnap

45.rész:Az esküvő...

 Sziasztok.:) ...próbáltam kicsit hosszabb részt írni, de nem lett sokkal hosszabb mint a többi és ezért bocsi, ahogyan azért is mert ilyen sokára hoztam az új részt! viszont most itt van. Jó olvasást! :) Pár komment és lájk után kövi!:D

  Túlságosan is rohan az idő. Két hét. Két hét telt el a hazaérkezésem óta, Holmes Chapelből. Harryvel azóta se találkozni nem találkoztam, se beszélni nem beszéltem. Szörnyű abban a hitben élni, hogy talán soha többé nem leszünk együtt. Nem tudom hogy bírnám ki. Egyszerűen szükségem van rá. Még ha meg is bántott és megcsalt, de hiszen én is megcsaltam. Lehet furcsán hangzik, de úgy gondolom, hogy ezzel a két csókkal, most kvittek lettünk, még ha most szünetet is tartunk.
  Hülye voltam, hogy elengedtem. Nagyon megbántam. Legszívesebben visszatekerném az időt és mindent másképp csinálnék, az elejétől kezdve. Rettentően hiányzik. Nem egy napom, éjszakám telt el úgy, hogy sírtam és szenvedtem miatta. Pontosabban miattam, mert én kértem szünetet. Harry hozzám illik. Senki máshoz. Lehet, hogy önzőnek tűnök, de szerintem ez teljes mértékben így van. A kezeink, az ajkaink, a gondolkozásunk, a stílusunk, minden passzol. Ez egy olyan nagy ritkaság, amit nem szabad elengedni, és én most éppen ezt tettem. Nem vagyok normális. Csak szerelmes. Őrülten.
  Sok minden történt a két hét alatt. Anyáék és Amanda szülei is megjöttek és segítettek az esküvői készülődésben. A pappal megbeszéltük a mise rendjét, elküldtük a meghívókat, elrendeztük a menüsort és az italokat, rendeltünk pincéreket, Ed és Amanda kiválasztotta a díszítést, azon belül a székeket, poharakat, evőeszközöket, tányérokat, terítőket, virágokat és még hasonlókat. Sok volt a tennivaló, és kevés az idő, de megoldottuk és mindent összehoztunk. Az esküvő a templomban lesz, hagyományosan megtartva, a lagzi pedig a hátsókertünkben. Nem lesz sok vendég, így ott könnyen és kényelmesen elférünk.
  A 14 nap alatt a barátnőimre is volt időm, szerencsére. Utoljára a turnén szórakoztunk és buliztunk együtt, így most jó volt néhány nap kikapcsolódni. Laura is Londonba költözött, Zaynhez, egy idióta srácnak köszönhetően. De ez nekem csak jó, ugyanis közelebb van hozzám az egyik legjobb barátnőm. Egy igen nagy méretű házba költöztek, közel a srácokhoz.
  Sokat buliztunk, egyszer kétszer be is rúgtunk. Nem épp a legjobb tulajdonságom, hogy könnyedén berúgok, de néha az is kell. A lényeg, hogy jól éreztük magunkat.
  Viszont nem csak jó dolgok történtek velem. Egyre több rémálmom van, ami már kezd kikészíteni. A legtöbben gyilkosság. Akár egy thriller. Sokszor riadtam fel olyan érzéssel, mintha tényleg megöltek volna. Borzalmas. Néha direkt maradtam fenn sokáig, csak hogy ne aludjak és ne álmodjak újra rosszat. Sőt, volt hogy nem is aludtam, viszont olyankor meg rettentően álmos és fáradta voltam. Már az is megfordult a fejemben, hogy el kéne mennem pszichológushoz. De talán ezt nem fogom megtenni. Csak reménykedek, hogy elillannak a rémálmaim.

  Ma lesz az esküvő. Egy kicsit izgulok, mivel én leszek az egyik tanú. Még sose kértek meg ilyesmire. Furcsa lesz ott állni, a bátyám mellett, az oltárnál. Viszont nagy megtiszteltetés.
- Anya, segítenél?-kukucskáltam ki az ajtómon és egyből megláttam az anyukámat, aki épp egy képet nézett a falon. Ed és én voltunk rajta.
- Olyan gyorsan szalad az idő.-szipogott és még mindig a képet figyelte.- Ne haragudj, mit mondtál?-rázta meg a fejét, majd felém fordult.
- Tudnál segíteni?-mosolyogtam.
- Persze kicsim.-mosolygott ő is, majd felém indult. Bejött a szobámba. Leültem a székre, a tükör elé.
- Először a hajamat, légyszíves.
- Hogyan szeretnéd?
- Arra gondoltam, hogy be lehetne göndöríteni és valahogyan az egyik oldalra tűzni.
- Rendben. Meg próbálom valami olyanra.
- Oké, egyébként nagyon csinos vagy.-néztem végig rajta. Egy szűk, fekete fehér térdig érő ruhát viselt, féloldalas pánttal. Fekete platformos cipőt és néhány kiegészítőt vett fel melléje és egy borítéktáskát. Hosszú, mogyoróbarna haja göndör kontyban volt. Nagyon szép volt.
- Köszönöm kicsim, de te szebb leszel.-nevetett.
- Ugyan már-legyintettem a kezemmel nevetve.
 Körülbelül negyed óra alatt el is készült a hajam.
- Ez gyönyörű.-mondtam hálálkodva, közben pedig a tükörben nézegettem anyukám mester alkotását.
- Tényleg jól sikerült. Most jöhet a smink.-dörzsölte meg a kezeit vigyorogva, mire én csak felnevettem.
- Ezeket használd.-tettem ki elé a krémszínű és barnás sminkes dolgokat.- Ez illik a ruhámhoz.-vigyorogtam.
- Tényleg, a ruhát még nem is láttam.-nézett rám megdöbbenten. Még senki se látta. Csak tegnap vettem. Szerintem csodásan néz ki.
- Majd a sminkelés után meglátod.-kacsintottam rá.
- Már nagyon kíváncsi vagyok. Ne gyere, gyorsan csináljuk meg a sminkedet.-kapta fel a púderes dobozt, majd elkezdte simogatni az arcomat, a vattával.
  A sminkkel is ügyesen végzett, és megint csak szépet alkotott. Egészen természetes hatású volt, és ez tetszett. Nem szeretem ha egy smink túl van csinálva. Jobban tetszenek a természetes, esetleg a füstös hatású sminkek.
- Na, most jöhet a ruha.-mondta izgatottan.
- Nem, nem. Előbb a lakkozás.-mutatta fel a kezemet és megráztam az ujjaimat.
- Jaj már. Na jó. Gyere, ülj ide.-hívott az asztalomhoz, majd kiválasztott egy matt, krémszínű essence körömlakkot és elkezdte lakkozni. Két rétegen csinálta. Ha csak egy rétegen festette volna, akkor csíkos lenne, és nem mutatna jól. Míg száradt, beszélgettünk.
- Harryvel már beszéltél?-kérdezte óvatosan. Egy kissé meglepett ez a kérdés.
- Még nem.-mondtam szomorkásan.
- Beszélned kéne vele.
- Tudom.
- Ki kell béküljetek, és együtt kell lennetek.-mondta komolyan, egyenesen a szemembe.- Tökéletesen illetek egymáshoz, ezt még a vak is látja. Kincsem, kellesz neki.-fogta a tenyere közé az arcomat, majd megsimogatta.
- Azt hiszed, én ezt nem tudom. Rettentően hiányzik. Nem tudom meddig bírom nélküle.-fordítottam el a fejem.
  Anyának egészen furcsa arckifejezése lett. Zavartnak tűnt.
- Anya? Minden rendben?
- P-persze. Mutasd a körmeidet.-nyúlta a kezem után. Ujjbegyével gyengéden végigtapogatta a körmeimet.- Már megszáradt.-mondta mosolyogva.
- Inkább még várok egy kicsit.
- Hát jó. Addig elmegyek a mosdóba.-szólt, majd felállt a székből és indult kifelé.
  Felálltam a székből, majd a szekrényemhez sétáltam. Előszedtem a szekrényből a ruhát és a cipőt, majd visszamentem az asztalhoz a nyakláncomért, és próbáltam összecsatolni a nyakam körül, de nem ment. Már ott voltam, hogy megvárom míg visszajön anya, és majd megkérem, hogy segítsen, de ekkor valaki kopogott az ajtón.
- Gyere.-kiáltottam. Nem értettem, hogy anya miért kopog.
  Nem fordultam meg. Még mindig a kapoccsal vacakoltam.
- Segítenél?-kérleltem vékony hangon.
  Nem szólt. Hallottam lépteit. Furcsa volt, hogy nem a tűsarkút, hanem csak egy sima cipőt hallok. Egyszer csak megállt. Közvetlen mögöttem. Összekapcsolta a nyakláncot úgy, hogy még a kezemhez sem ért hozzá. Nem éreztem az érintését. Hirtelen elengedte a láncot, ami gyengéden lecsúszott a nyakamon. Kezeivel végigsimította meztelen vállamat, egyre lejjebb haladva a karomon végig, egészen a derekamig. Érintése égetett, szinte perzselte a bőrömet. Egyből felismertem. Szívverésem erősebb lett, a mellkasom gyorsabban mozgott. A hülye lepkék ezrével repkedtek a hasamban és az egész testem remegni kezdett, amint hozzám ért. Egyszer csak megfogta a derekamat, és maga elé fordított. A gyors fordulattól meginogtam és kerestem valamit ami jó lenne támasztéknak. Erre a mellkasa volt a legalkalmasabb. Kezeimet nekinyomtam zakóval és inggel fedett kigyúrt testének, majd halkan susogtam a nevét:
- Harry.
  Kezemmel éreztem, szívverése gyorsaságát és a lélegzetvételét. Egy újabb borzongás járta át a testem, főleg mivel csak egy bugyi és egy melltartó volt rajtam.
  Kezét elemelte a derekamtól és végigsimított az arcomon, mire arcomat arcára szegeztem és mélyen belenéztem a szemeibe. Gyönyörűen csillogtak, mint mindig. Haja rendezett volt, egy kicsit csillogott rajta a zselé is.
- Gabriella.-mondta ki az egész nevemet. Csak olyankor szokta mikor valami fontosat és komoly dolgot szeretne mondani.
  Közelebb hajolt. Kezeit derekam köré fonta és közelebb húzott magához, de én tiltakoztam egy kissé. Felemelte a fejem az államnál fogva és tekintetünk újra találkozott. Orrát gyengéden az orromhoz dörzsölte és elmosolyodott. Homlokát homlokomnak döntötte. Szája súrolta az ajkaimat. Meg akart csókolni, de ezt nem  hagyhattam addig amíg nem tisztázzuk a dolgokat.
- Harry, valamit el kell mondanom.- egy kicsit elhúzódtam tőle, a kezeimet összekulcsoltam magam előtt, lehajtottam a fejem és elkezdtem.- Én...én csókolóztam Joshal és Justinal.-mondtam ki elhadarva és majd' el sírtam magam.
Harry elhúzódott és döbbenten figyelt. Egy percig csak némán nézett rám, de aztán közelebb lépett. Félni kezdtem. Azt hittem, hogy leordítja a fejem, de nem tette. Egyre közelebb jött, s mikor már előttem volt, átölelt. Átölelt. Éreztem teste melegségét, a légzését, a pulzusát, őt. Jó volt újra a karjaiban lenni. Úgy éreztem, hogy így mindentől meg tud védeni. Biztonságban éreztem magam a karjaiban. Arcom nekinyomódott mellkasának. Kezeimet dereka köré fontam, és magamhoz szorítottam. Nem akartam elengedni. A könnyek megeredtek a szememből. Még szerencse, hogy vízálló sminket használtam. De most ez érdekelt a legkevésbé.
  Lassan elhúzódott. Hagytam neki. Megfogta a kezem és mélyen a szemembe nézett és csak mosolygott.
- Nem érdekel.-szólalt meg. Nem értettem. Most tényleg nem érdekli, de hiszen megcsaltam. Bármennyire is fáj ezt kimondani, de így van.
- Harry. Ezt komolyan gondolod?
- Igen. Lehet furcsán hangzik, de úgy érzem ezzel most kvittek lettünk.-nézett rám komolyan, félve a reakciómtól.
  Hatalmas mosoly terült el az arcomon. Hirtelen megöleltem és a fülébe súgtam:
- Hiányoztál.
  Nem szólt, csak megszorított, majd arcomat arcához vezette és megcsókolt. Annyira jó volt újra érezni az ajkai ízét. Elöntött a mámor, az ajkaim bizseregtek, a szám újabb mosolyra húzódott. Újra a karjaiban tartott. De még nem biztos, hogy örökre ott maradhatok.
- Újra együtt?-szakítottam félbe csókunkat
- Újra.-vigyorgott, majd megölelt.
  Körülbelül 3 percig öleltük egymást, de aztán próbáltam elhúzódni.
- Még el kéne készülnöm.
- Rendben. Segítsek?-nézett végig rajtam, egy perverz mosolyt mellékelve arcára.
- Nem.-mondtam gúnyosan, és próbáltam kituszkolni az ajtón. Mikor kiment, boldogan álltam a szekrényem elé. Kivettem a ruhámat, és felvettem. A cipzár az oldalán volt, így nem kellett segítség. Felvettem a hozzá illő karkötőt, és a cipőt. Elvégeztem az utolsó simításokat a tükör előtt, és kimentem.

   Az udvaron és a házban ezrével ment a készülődés. Mindenki az utolsó simításokat végzi magán és a díszítésen. A kert egyik végében, megpillantottam a bátyámat, Liammal, Carlyval, Zaynnel és Laurával beszélgetni. Úgy döntöttem, hogy csatlakozom hozzájuk.
- Sziasztok.-köszöntem mosolyogva.
- Gabi.-fordult felém a bátyám, aki eddig háttal állt nekem.- Annyira gyönyörű vagy.-nézett végig rajtam tágra nyúlt szemekkel.
- Kösz. Te is kitettél magadért.-bokszoltam bele a vállába.
- Jah. Igen fess fiatal ember.-nevetett Liam.
- Az. És ti se vagytok piskóták.-néztem végig rajtuk is. Igen sexik voltak. Liamon tökéletesen állt az öltöny, míg Zaynnen egy kicsit feszült. Ezt tette igazán dögössé.
- El a szemekkel. Ő az enyém.-ragadta meg Laura Zaynt a nyakkendőjénél fogva, és magához húzta vigyorogva, majd megcsókolta.
- Szobára, gyerekek.-köpte be Carly, mire mindenki hatalmas nevetésbe kezdett, még a smároló pár is.
- Mi ez a nagy vigyorgás.-ölelt át hátulról Harry.
- Barom. Megijesztettél.-lélegeztem fel.
- Ne haragudj kincsem.-csókolt meg mosolyogva.
- Szóval ti újra együtt vagytok?-örvendezett meglepetten Laura.
- Igen.-mondtuk egyszerre a barátommal.
- Gyönyörűek vagytok.-nézett a lányokra, majd rám.
- Negyed óra és indulunk a templomba.-kiabálta apa, mire mindenki rá szegezte a tekintetét, velünk együtt.
- Jól van.-kiabált vissza Harry, mire nevetni kezdtünk.
   A templom ahol a bátyámék esküvője lesz, nincs olyan messze az utcánktól, de azért autókkal megyünk. Öt perc alatt értünk oda. A násznép nagyja egyenesen a templomba ment, de mi, a One Direction tagja, a lányok, a koszorúslányok, a szülők és még néhány ember kint várakoztunk, és beszélgettünk. 10 perccel később mindenki bevonult a templomba, mert hívtak, hogy hamarosan megérkezik a menyasszony.
  Mikor jeleztek, hogy itt a menyasszony, izgulni kezdtem. Mindenki elfoglalta a helyét. A kórus belekezdett a zenébe, a násznép felállt, és mindenki a templom bejáratára szegezte a tekintetét. Amanda gyönyörű volt. Tágra nyílt szemekkel néztem, a felénk lépkedő szépséget. Én is ilyen szép szeretnék lenni az esküvőmön. Rápillantottam a bátyámra, aki szintén tágra nyílt, csillogó szemekkel és mosolygó arccal nézte a lányt. Jó volt őt ilyen boldognak látni.

  Az esküvő nagyon szép volt. Szinte mindent hagyományosan csináltunk. Az esküvő után hazamentünk, a kertbe. A lagzi is nagyon jó volt. Sokat buliztunk, táncoltunk, énekeltünk. Megvolt a lányok kedvenc része, a csokor hajítás is. A csokrot Laura kapta el. Zayn mosolyogva nézte a barátnőjét. Talán tényleg az esküvő gondolata járt az eszében. Majd kiderül, egyszer biztos.
  Két óra körül megvolt a menyecske tánc, utána pedig a friss házasok indultak a nászútra. A rizsszórás után, minden családtagot végigölelgettek és indultak az eddig még számunkra titkos helyre.
  Miután elmentek, még egy kicsit buliztunk és táncoltunk, de a nagyja ember haza ment. Hajnalban mi is befejeztük és elmentünk aludni.

7 megjegyzés:

  1. Ahhwww annyira jo . Es annira imadom!!!!
    Orulok h vegre meghoztad!!:)
    A kovit pedig feny sebesseggel hozd!!♡♥♡♥♡

    VálaszTörlés
  2. Hű nem gondoltam volna hogy kiderülnek :-) gyorsan kovit :-)

    VálaszTörlés
  3. nagyon jó lett! :) hamar folytatást! :) ha van egy kis időd akkor néz be az új blogomba...kiváncsi vagyok a véleményedre...éééés van egy kis meglepim is:
    http://whodoyouthinkyouarewhodoyouthinkiam.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. óóó jajj...nagyon szépen köszönöööm:33 ..egyébként az első blogot nem folytatod?? :'((

      Törlés
    2. megérdemled ^^
      úgyérzem hogy nem :( egy két ember van csak akit érdekel...felesleges folytatni... :( de remélem h ha beleolvasol az újba akkor az is megtetszik és oda is feliratkozol... :)
      jah, és am siess a köviveeeel :D

      Törlés
  4. Mikor lesz már a kövi ? :/ hogy állsz vele ? :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát nem tudom://...még el se kezdtem :D ...igen be vagyok havazva a hétvégére://..bocsi..igyekszek!!

      Törlés