41.rész:Tartsunk szünetet...

  Sziasztok! :) Igen hamar összegyűltek a kommentek, viszont a tetszikek nem :/ . De azért itt van az új GABI-HARRY-s rész, amire már oly sokan vártak :) Egy kicsit szomorú, de remélem azért tetszik! :) ..
  A következő rész 7 komment és 8 tetszik után jön!

(Gabriella szemszöge):

  Halk csipogásra keltem. Lassan kinyitottam ólomnehézségű szemeimet, majd gyorsan vissza is csuktam, az erős fények miatt. Gyors pislogással, hamar megszoktam. Ismeretlen helységben voltam. Körülnéztem. A jobb oldalamon egy gépezet volt, ami a szívritmusomat mutatta. A kezembe egy slagot vezettek, ami egy magas akasztó féleségre vezetett. Infúzió. A másik oldalamon Egy üres ágy volt, amin Anne ült. Felnézett rám, majd csendben figyelte tettemet.
- Mi történt?-kérdeztem, mikor feleszméltem.
- Tegnap este Frankie talált rád az egyik utcában. Eszméletlenül feküdtél a földön. Azonnal a mentősöket hívta.-magyarázta. Ekkor bevillantak a képek. Ahogyan az a csaj megcsókolja Harryt, aztán elfutottam. Amikor az utcán összeestem és egy ember közeledett felém. Gondolom Frankie volt az.
- Harry hol van?-fordultam felé.
- Egész éjjel itt ült melletted. Most leszaladt kávét venni.-és ekkor belépett az említett személy.
- Gabriella.-kiáltott fel halkan, majd odaszaladt hozzám.
- Szólok az orvosnak.-ment ki Anne.
- Miért szaladtál el?-kérdezte meg. Azt hittem, ott helyben leordítom a fejét.Még képes megkérdezni? Egy szerencséje volt, hogy bejött az orvos.
- Jó reggelt kisasszony. Hogy tetszik lenni?-ült le mellém az ágyra. Kicsit feljebb ültem.
- Egész jól. Egy kicsit fáj a fejem.
- Értem. Felteszek néhány kérdés.
- Jó, de minek?
- Csak az emlékezőképességeid ellenőrzésére.-szólt.- Milyen nap van ma?
- Ömm...Csütörtök.
- Jó. Hányadika?
- 16.
- Milyen évet írunk?
- 2012.
- Jó, ez rendben van.-írt valamit a füzetébe.
- Mikor mehetek haza?
- Még 1-2 vizsgálat és ha minden jó, akkor holnap reggel. Most még megnézném a reflexeit, aztán hagyom pihenni.-mondta, majd lehúzta rólam a takarót és megütögette a lábamat, majd megtapogatta a hasamat. Ránéztem Harryre. Csak úgy sugárzott róla a féltékenység. Nem csoda, az orvos egy fiatal, jóképű barna hajú, kissé kigyúrt testű férfi volt.
  A vizsgálta után, elköszönt, majd kiment a teremből, ahogyan Anne is.

  Csak ketten voltunk a teremben. Harry és én. Kínos csend volt. Harry a mellettem lévő ágyon ült és bámult maga elé. Már a sírás szélén álltam, de nem akartam sírni. Végül nem bírtam tovább, megkérdeztem.
- Miért tetted? Megint.-fordultam felé, könnyes szemekkel.
- Hogyan?-nézett rám bamba arcot vágva. Nem értette a célzást.
- Miért csókoltad meg azt a lányt?-kérdeztem, szinte kiabálva, mire ő összerezzent.
- Gabi. Én nem...-kezdte, de félbe szakítottam.
- Nem kell letagadni. Láttam amit láttam.
- És pontosan mit láttál?
- Azt, hogy az a lány ott ül az öledben, és..-elkapott a hányinger.-És ledugja a nyelvét a torkodon.
- Gabi. Én nem csókoltam meg! Felicity tapadt rám. Mindig is nyomulós csaj volt.
- Szóval már a nevét is tudod. Esetleg a száma is megvan, vagy a lakcíme. Na és megvolt?-kérdeztem a lefekvésre utalva.
- Ezt most komolyan kérdezed? Te nagy vagy...
- Igen? Mi nem vagyok.
- Felicity egy régi haverom. Pontosabban az egyik exem. Ő volt az első igazi barátnőm, de mikor jelentkeztem a X Faktorba szakítottunk, mivel tovább jutottam. De ő még mindig szerelmes belém, és azt hiszi, hogy ez kölcsönös.
- Miért nem az?
- Nem. Egyáltalán. Én csakis téged szeretlek.-guggolt le az ágy mellé, majd megfogta a kezem.
  Hittem neki. Láttam a szemében, amit könnyfátyol borított, hogy igazat mond és hogy komolyan gondolja. De mégsem bíztam benne teljesen.
- Hiszek neked.-néztem rá. Szája mosolyra húzódott.-De úgy gondolom, hogy tartanunk kéne egy kis szünetet.
- Micsoda? Nem. Kérlek Gabi. Én nagyon szeretlek és nem akarok egy percet sem nélküled eltölteni.
- Harry. Hidd el, így lesz a legjobb...Mindkettőnknek.
  Őszintén, én sem akartam szünetet tartani, de ,mégis úgy gondoltam, hogy ez jó ötlet. Át kell gondolnia, hogy miét érez. Hogy kit szeret. Engem, vagy valaki mást?
  Nem szólt semmit. Elengedte a kezem, majd felállt. Rám nézett könnyes szemeivel, megrázta a fejét, és ennyit mondott:
- Sajnálom.-majd kitépte az ajtót és kiviharzott a szobából.
                                                   
  Legszívesebben sírtam volna, de nem akartam gyengének tűnni. Anne lépett be a szobába.
- Minden rendben?-kérdezte aggódva.
- Igen.-mondtam egyszerűen, majd a takaróm sarkát kezdtem piszkálni.-Anne.-néztem fel rá.
- Igen?
- Megkérhetnélek valamire?
- Persze. Mondjad csak.
- Összepakolnád a dolgaimat? És holnap reggel kivinnél a reptérre?
- Igen, de Gabi...biztos, hogy ezt akarod?
- Nem. De így lesz a legjobb.
- Szóval akkor most szakítottatok?
- Nem. Legalább is remélem. Csak szünetet tartunk.
- Értem. Remélem rendeződnek a dolgaitok.-mondta megértően, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Én is.-szóltam, és újra elsírtam magam.

  Az egész éjszakát átsírtam, egy percet sem tudtam aludni. Fáradt voltam és nem volt kedvem semmihez, még kikelni az ágyból sem, de ezt muszáj lesz, különben lekésem a gépet.
  Anne 8 körül jött be értem. Az orvos még egyszer megvizsgált, majd néhány papír aláírása után kiengedett a kórházból.
- Minden itt van.-szólalt meg Anne, mikor már a kocsinál álltunk.
- Rendben. Köszönöm.-küldtem felé egy apró mosolyt.
- Viszont ha valami mégis ott maradt, azért bocsi. Majd úgyis jössz még ide, remélem.-mondta szomorkásan.
- Én is remélem.-mondtam, majd beültem az autóba.
- Gemma üdvözöl.
- Én is őt. Egyébként ho9l van?
- A barátjánál. És üzeni, hogy sajnálja, hogy nem tudott bejönni hozzád.
- Nem baj. Nem haragszom.
- Akkor jó.
- Na és...
- Harry?
- Igen...
- Utoljára a kórházban beszéltem vele.
- Értem.
- Szinte egész éjszaka sírt, káromkodott és valamit dobált.-ezek hallatán megijedtem. Remélem, nem történt semmi baja.
- De..Miért?
- Miattad. Mert szeret.-nézett rám egy pillanatra, majd visszafordult és az útra szegezte tekintetét.-Hidd el, ennyire egy lányt még nem szeretett.
  Majdnem elsírtam magam, de mégse tettem. Kell ez a szünet.
  Fél óra alatt meg is érkeztünk a reptérre. A szívem majd meg szakadt, hogy itt kell hagynom Őt, de meg kell tennem. Az én érdekem, na meg az övé is.
  A csomagokat leadva, abban reménykedtem, hogy majd egyszer csak előugrik valahonnan, de nem jött. Búsan, keserű arccal indultam a géphez. Anne megvárta míg felszáll a gép, majd az ablakból néztem, ahogyan elhajt a kocsival.
  Néhány perccel a gép felszállása után kaptam egy üzenetet. Előkotortam a telefonomat a táskám aljáról, majd megnéztem. Ő írt:
                                                              Nagyon sajnálom...Szeretlek ♥.xx