13.rész:Szerelmi költészet...

  Sziasztok. Ne haragudjatok hogy ennyire elhúztam a kövi rész felrakását, csak a múlt héten nyaralni voltam és ott nem volt internet és most pár napig az ágyat nyomtam. Lebetegedtem. Nagyon sajnálom.
  Viszont most örülhettek mert meghoztam a 13.-kat. Igaz, nem gyűlt össze a 10 tetszik, pedig nagyon örültem volna neki, de üsse kő, most megérdemlitek az új részt, mert ilyen sokáig vártatok. Nem is húzom tovább a szót. Jó olvasást és kérnék legalább 4 lájkot. *Gabriella*


  Harry simogatására ébredtem.
- Jó reggelt édesem.-köszöntött Harry. Ránéztem. Szemei karikásak voltak, arca pedig piros.
- Jó reggelt.-ásítottam egy nagyot.
- Álmos vagy még?-kérdezte felpezsdült hangon.
- Hol voltál az este?-kérdeztem még álmosan eltérve a témától.
- Nem fontos.-válaszolt egyszerűen.
- De igen is fontos. Nem éreztelek magam mellett egész éjjel.-mondtam, már felemelt hangon.
- Nyugodj meg. Csak valamit el kellett intéznem.-mondta tiszta nyugodtan. Felültem.
- Harry, ugye nem tartasz viszont valaki mással?-kérdeztem halkan, könnyes szemekkel és a torkomban egy hatalmas gombóccal.
- Nem, dehogy. Hogy gondolhatsz ilyesmire?- ült fel és kezét végigsimította könnyes arcomon, ezzel letörölve valamennyi könnycseppet.
- Hát nem is tudom. Egész éjjel nem voltál mellettem.-mondtam még mindig könnybe borult szemekkel.
  Előhúzott a nadrágja zsebéből egy összehajtogatott papír fecnit, széthajtotta és a kezembe nyomta. Ránéztem a papírra és egy rövid szöveg volt rajta.
- Nem most akartam volna odaadni, de úgy érzem, hogy most alkalmas.
Halkan elolvastam a levelet.
              
       Kedves Gabriella.

       Amit irántad érzek, az leírhatatlan. Egyetlen lányt nem szerettem még így. A mosolyod, a
       szemeid, az egész lényed magával ragadott.Nagyon szeretlek, de közben félek is. Félek, hogy
       hibázok és elveszítelek. Csukd be a szemed. (becsuktam és csak sötétséget láttam)

       Az életem nélküled ilyen lenne. Szürke és élettelen. Szeretlek.
       Csók: a Szerelmed.
       Ui.: Mivel leírni nem tudom az érzéseim, inkább dalban mondom el.

  Ettől meghatódtam és újra sírni kezdtem, de most öröm könnyek potyogtak a szememből. Egy csodálatos szerelmes dalt írt nekem. Elkezdte énekelni.
  Nagyon szép volt és az énekes még szebb. Most valahogy máshogy láttam őt. De hát ezt teszi az emberekkel a szerelem. Vagy nem?
  Egy kicsit rosszul éreztem magam. Ő mindig mindent megad nekem, de én soha nem adok neki semmit. Na tessék már megint.
  A zsebéből elővett egy dobozkát és kinyitotta. A dobozban egy gyönyörű nyaklánc volt, szívecskés medállal. A medál tele volt rakva apró kövecskékkel. Nagyon tetszett, de úgy éreztem, hogy ez azért már sok.
                                       
- Köszönöm.-súgtam a barátomnak és egy gyengéd csókot leheltem ajkaira.
- Szeretlek.-mondta és megölelt.-Nézd csak.-mutatott a nyaklánc hátoldalára, amin egy rövid kis felirat volt bevésve.
                                                    

  Me and You. Just Us Two. (Én és Te. Csak mi ketten.)

- Nagyon tetszik.-mondtam és újra megöleltem a fiút.- De nem gondolod, hogy ez már egy kicsit sok?
- Miért?-nézett rám értetlenül.
- Hát ez a sok ajándék. Én meg soha nem adok neked semmit.-búsultam el, és fejemet lehajtottam.
- Gabi, Te mindent megadsz nekem azzal hogy vagy.-emelte fel a fejem és tekintetünk találkozott. Láttam a szemében, hogy komolyan gondolja. De akkor is. Valamit tenni akarok érte.
  Támadt egy ötletem.
- Várj meg itt. Kérlek.-mondtam a fiúknak és felkeltem az ágyról.
- Én itt leszek.- mosolygott rám.
  Bementem a fürdőbe, rendbe szedtem magam, felöltöztem és visszamentem a szobába, de nem álltam meg. Gyorsan leszaladtam a konyhába egy pohár vízért, mert már nagyon szomjas voltam. A víz után, újra felmentem az emeletre és Niall-ék szobája felé vettem az irányt. Kopogtam, és résnyire kinyitottam az ajtót. Niall már fent volt és a laptopján nézegetett valamit. Grace még álmait álmodta, amiben valószínű, hogy Niall is szerepet játszott.
- Szia.-köszöntem halkan.
- Szia. Gyere csak.-mosolygott rám az ír srác.
- Mit csinálsz?-kérdeztem.
- Á semmi különös, csak körülnézek a neten. -mondta nyugodtan és tovább fürkészte a világháló oldalait.
- Tudtommal van egy gitárod. Kölcsön kérhetném?
- Persze, ott van a szekrény mellett a sarokban.-mutatott az adott irányba.
Felkaptam a gitárt és kirohantam a szobából, vissza Harryhez.
  Épp a régi fotókat nézegette a polcokon.
- Ő a nagymamád?-kérdezte érdeklődve.
- Igen. Még 5 éves koromban meghalt.-mondtam kicsit elszontyolodva. Nagyon szerettem őt, és nehéz volt elfogadnom, hogy többé már nincs köztünk.
- Nagyon hasonlítasz rá.-mosolyodott el a szerelmem.
- Igen. Sokan mondták már.-néztem a képre és egy könnycsepp gördült végig orcámon. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan le is töröltem.- Gyere.-hívtam a fiút és leültünk az ágyra.
  A gitár letettem az ágyra, és az ágy alól kihúztam egy dobozt.
- Ez mi?-kérdezte Harry a dobozt nézve.
- A kincseim.-mondtam halkan. Felnyitottam és kotorni kezdtem benne, végül elővettem egy összehajtogatott papírt. A papíron egy kotta volt, szöveggel együtt.
- Még régebben írtam az igaz szerelmemnek, csak olyan nem volt.- adtam a kezébe a papírt.- Kislánykoromban az volt az álmom, hogy híres énekes leszek. Jártam is énektanárhoz, de azt mondta, hogy nincs esélyem, így abba hagytam, viszont a rokonaim biztattak, hogy ne adjam fel az álmaimat. Egy darabig még énekelgettem, aztán a nagyapám megtanított gitározni. Részt vettem egy tehetségkutatón is, ahová nagy lelkesedéssel jelentkeztem, de túl fiatalnak tartottak így nem jutottam tovább. Ekkor nagyon lelombozódtam és úgy döntöttem, hogy abba hagyom a gitározást is és az éneklést is. A család próbált rábeszélni, de én nem akartam. Úgy éreztem, ha újra énekelnék, ha csak egy dallamot kiengednék a számon, elmenne a hangom. Iskolában, zene órán, mindig leghátul ültem, elbújva a tanár elől, hogy fel ne hívjon énekelni. De egyszer megtörtént. Kihívott és el kellett mondanom, hogy nem énekelhetek mert elmegy a hangom. E miatt csúfoltak is. És még az alakom miatt is. Nem bírtam. Sokszor volt olyan alkalom hogy bezárkóztam a szobámba és zenét hallgattam. Ez valahogy életben tartott. Jó pár évig így éltem, a zenével. Viszont volt egy fiú. Ő volt a legjobb barátom és nagyon sok mindenben segített. Ha bajban voltam, ő kisegített és a borús napjaimon is velem volt. Na meg persze Carly. Ők ketten olyanok voltak mint a testvéreim, de aztán Josh, így hívták a fiút, ő elment másik iskolába és ekkor elváltak útjaink. De vissza a zenére. Mikor megismertelek titeket újra életre kaptam és elkezdtem énekelni és ekkor fejeztem be ezt a dalt is. Nagy hatással voltatok rám, és ezt köszönöm. Megmentettétek az életem.- Harry már könnyezett. Pedig nem olyan megrázó történet, viszont aki a zenének él, az megérti. Ő olyan ember.- Akkor hát hajrá.-mondtam. Kezembe vettem a gitárt, sóhajtottam egy nagyot, majd belekezdtem.

- Köszönöm.- ölelt át, miután befejeztem a dalt.
- Sikerült. Megcsináltam. Újra tudok énekelni.-mondtam susogva, de nagy boldogsággal a szívemben.
- De még hogy tudsz énekelni. Eszméletlen szép hangod van és ezt titkoltad, hát te hülye vagy. Az én kis hülyém.-húzott magához.
- Azért annyira nem jó.
- Dehogyisnem. Csodás hangod van, amit meg kell osztani a világgal, de csak ha te is akarod.-nézett rám reménykedve.
- Persze hogy akarom.-mondtam csillogó szemekkel.
- A fiúknak is el kell énekelned, és Simonnak is. Holnap bemegyünk a stúdióba és majd ott meghallgat.-öntött el az ötleteivel.
- Várjunk csak.-állítottam le.- Simon? Simon Cowell? Stúdió? Ez most komoly?
- Ha beleegyeznek akikor igen.-mondta egyszerűen és felvonta a vállát de közben mosolygott.
- Jézusom. Ilyen nincs. Köszönöm. Nagyon sokat jelentesz nekem. Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.-ugrottam a nyakába, össze-vissza puszilgattam és még le is gurultunk ez ágyról, de még ott is puszilgattam. Nagyon boldog vagyok.
- De szeretlek.-ölelt át és maga alá fordított. Vadul csókolóztunk, amikor kinyílt az ajtó.
- Szép jó reggelt. Na de kérlek.
- Ömm. Szia Zayn.- másztam ki Harry alól és köszöntem a srácnak.
- Mit csináltatok?-mosolygott ránk ravaszul.
- Beszélgettünk és énekeltünk.-mondtam.
- Énekeltetek? Valahogy így?

                                
- Maradj már.-löktem meg- Nem, nem "azt" csináltuk, mondtam, hogy csak énekeltünk!-mordultam rá.
- Tényleg. Csak énekeltünk. Eszméletlen jó hangja van a csajomnak. Majd délután meghallgassátok.
- Okés. Amúgy tényleg jó a hangod. Legalább is amennyit hallottam belőle, az nagyon tetszett.
- Köszi.-elpirultam egy kicsit.
- Nehogy zavarba ess.-nevetett.
- Ha ha ha. Egyébként túl feltűnő ez a boldogság. Mi van veled, ha?-böktem oldalba. Ettől egyből elhallgatott és most ő esett zavarba.-Nos?
- Semmi, csak boldog vagyok.-mondta és készült kifelé.-Ja. Kaja az asztalon.Gyertek.-és ezzel ki is ment. Ez kicsit fura volt, de most nem törődök ezzel. Majd kaja után beszélek vele.
- Öltözz és gyere le.-parancsoltam Harryre, majd lementem. A házat már átjárta a konyhában terjengő illatok. Az asztal tele volt finomságokkal. Pirítóssal, gofrival, palacsintával és rántottával. Csak 8 személyre volt terítve.
- Sziasztok. Többiek?
- Szia. Kira és Grace hazamentek. Majd délután visszajönnek, a többiek meg valahol a házban.-mondta Laura, közben kavargatott valamit. Kakaót.-Foglalj helyet.-tessékelt a székhez.
- Köszi. Szia Nialler. Mit eszel?-néztem az ír srácra akinek a tányérján volt minden ételből.
- Helo. Mindent.-mondta egyszerűen és tovább tömte magába a sok ételt.
  Én is szedtem és nekiláttam a pirítósnak. Pár percen belül már mindenki az asztalnál ült és evett, kivéve Harryt.
- Jó reggelt.-köszönt a lépcsők felől az említett személy, és egy szál boxerben leült mellém.
- Mondtam, hogy öltözz fel.
- De hisz felöltöztem.-nézett végig magán értetlenül.
- Egy szál boxer neked a felöltözés?-kérdeztem kissé mérgesen
- Neked úgy is mindegy, hisz mindig leszaggatod rólam a ruháimat.-erre mindenki nevetni kezdett. Még én is.